Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Pearl Harbor

HVG Extra Business Business magazin

Mit tanulhatnak napjaink menedzserei Pearl Harbor példájából?

1941. december 7-én a japán flotta megtámadta az Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbor-i támaszpontját. A gerillaharc és a terrorellenes hadviselés elemeit a vezetéselméletbe építő szakember, Porkoláb Imre cikkében arra mutat rá, mit tanulhatnak napjaink üzletemberei ebből a 75 évvel ezelőtti eseményből.

hvg.hu Világ

Nem kér bocsánatot a japán államfő Pearl Harborért, de meglátogatja

Első japán kormányfőként érkezik Abe Sindzó Pearl Honolulu szigetére, ahol 75 évvel ezelőtt a japán hadsereg minden idők egyik legnagyobb légitámadását indította az amerikai flotta itt állomásozó hajói és repülőgépei ellen. Több mint 2400 amerikai katona halt meg a támadásokban, a japán kormányfő viszont ugyanúgy nem kér bocsánatot, ahogy Obama elnök sem tette augusztusban, mikor Hirosimában járt. A látogatás célja a hivatalos közlemény szerint az emlékezés az áldozatokra és a megbékélés jele.

hvg.hu Tech

Balos konspirációk: hátsó ajtón a háborúba

Ma hetven éve 183 japán repülőgép támadást intézett az amerikai flotta Pearl Harbor-i támaszpontja ellen. A "gyalázat napja" után Franklin D. Roosevelt elnök hadat üzent Japánnak, ezzel a második világháború kiterjedt a Csendes-óceán térségére is. Természetes, hogy egy ilyen jelentőségű esemény nem kerülhette el, hogy összeesküvés-elméletek jelenjenek meg vele kapcsolatban.

hvg.hu Nagyítás

Pearl Harbor utolsó túlélői - Nagyítás-fotógaléria

Hetven évvel ezelőtt, 1941. december 7-én támadta meg Japán a Hawaii-szigeteki amerikai támaszpontot, Pearl Harbort, és kezdődött meg a második világháború a csendes-óceáni hadszíntéren is. Az amerikai közvéleményt ma is élénken foglakoztató, filmekben és regényekben feldolgozott eseményre az utolsó túlélők és a bombázás megrázó képeivel emlékezünk.

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

Nagyon felment a fideszes propagandaharcosok zsoldja

Nagyon felment a fideszes propagandaharcosok zsoldja

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

A címlapról ajánljuk